Gábor Áron, az ágyúöntő

Szőnyi Balázs írta 2020. 07. 02., cs - 12:27 időpontban

Gábor Áron 1814. november 27-én született Berecken, székely határõr családban. A szabadságharc híres székely alakjának édesapja Gábor István, Bereck főjegyzője volt, aki a gyalog határőrkatonák rendjéhez tartozott a 15. (2. székely) határőrezred állományában. E társadalmi csoport nagyban meghatározta Gábor Áron életét is, mivel a határőr gyalogezredek férfitagjainak 18 és 50 év között katonai szolgálatot kellett teljesíteniük. A családok mindennapi életüket csak a katonai törvények szerint élhették, ugyanez vonatkozott a gyermekeik iskoláztatására és nevelésére.

Gábor Áron a kantai elemi iskolában kezdte meg, majd a csíksomlyói gimnáziumban folytatta tanulmányait, amelyet a kitűnő eredményei mellett kénytelen volt megszakítani. A 15. (2. székely) határőrezred parancsnoksága ugyanis behívta őt az alakulat kötelékébe, ahol 1831 és 1845 között szolgált tüzérként. Tüzérségi ismereteit Gyulafehérváron nyerte. A katonai szolgálat mellett Gábor Áron asztalosmesterként biztosította a megélhetését. 1837-ben a berecki Finta család részére koporsót, 1844-ben a berecki templom számára szekrényt készített, 1848-ban pedig a gelencei templom megrendelése alapján dolgozott.

1848-ban felszínre törtek a székely határőrség addig elfojtott problémái is. A háromszéki határőri rend mind az országgyűléseken, mind a székgyűléseken követelte az 1764 óta ráerőszakolt kényszerszolgálat eltörlését, de nem született megoldás. 1848 szeptemberétől Erdély a polgárháború szélére sodródott. Először a 17. (2. román) határőrezred mondta fel az engedelmességet a magyar kormányzatnak, majd ez követte a III. balázsfalvi gyűlés által életre hívott román népfelkelés. 1848. október 18-án pedig Anton Puchner altábornagy, erdélyi főhadparancsnok az országrészt ostromállapotba helyezte. A székelység a magyar kormányzat mellett foglalt állást. Az 1848. október 16-19. között tartott agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen kimondták az önvédelmi harc vállalását. A gyűlésről készült jegyzőkönyv 18. pontja szerint a székelységnek néhány üteg ágyú birtokába kell jutnia. A román és szász lakosság lázadásától, illetve a sorkatonaság ellenséges magatartásától tartva Háromszék minden olyan hírnek utánajárt, amely esetleges ellenséges ágyúöntésről számolt be, és élénken támogatta a székelyek ágyúöntését.

1848. november elején Gábor Áron Háromszék Kormányzó Bizottmányának megbízásából Magyarhermányban, az ottani vasbánya melletti hutában tevékenykedett az ágyúöntés érdekében. A közelben fekvő Bodvajban fából kifaragott egy ágyúformát, és Bodor Ferencnek segítségével, aki a bodvaji kohó és bánya bérlőjének, az örmény eredetű Zakariás Antalnak volt a bányaművezetője három ágyút öntetett. Azonban a főlyuk mindhárom ágyúcsőn annyira ferdén volt öntve, hogy a Sepsiszentgyörgyön megtartott próbánál a három löveg közül egynek még a próbalövésnél kitört az oldala, a második „félelmesen mutatta magát", és csak a harmadikkal végrehajtott lövészet sikeres volt. Ettől kezdve a hatfontos lövegek állandó szereplői voltak a törvényhatóság önvédelmi harcának. Gábor Áron a kezdeményezésével óriási szolgálatot tett az ország és a székelység szabadságharcának. Érdemeivel a szék lakossága is tisztában volt, így a december 23-án tartott bizottmányi gyűlésen tüzér főhadnagynak léptették elő.

Amikor Erdővidék 1848. november 25-től hadszíntérré vált, az ágyúkészítés Sepsiszentgyörgyön folytatódott. Gábor Áron - aki Turóczi Mózes kézdivásárhelyi rézműves szerint nem volt megelégedve a hatfontos vaságyúkkal - a törvényhatóság székházában újabb vállalást tett: a háromszéki települések által felajánlott harangokból (Sepsiszentgyörgy, Alsócsernáton, Kovászna, Étfalva, Gidófalva, Zágon, Bodza) négy darab háromfontos löveget készít. A munkálatok előkészítése december első felében folyt, ebben az időszakban maga Gábor Áron is Sepsiszentgyörgyön tartózkodott. A megkezdett munkálatokat azonban rövidesen félbe kellett szakítani. A császári hadvezetés és a szék között 1849. január 2-án kötött fegyverszüneti szerződés előírásai szerint ugyanis a háromszékiek birtokában lévő lövegeket át kellett adni a császári félnek megsemmisítés végett. A háromszékiek megpróbálták kijátszani a szerződést. Mivel három darab hatfontos ágyú már elkészült Bodvajon és négy darab háromfontos Sepsiszentgyörgyön, továbbá Turóczi műhelyében egy kétfontos, és egy egyfontost a gróf Kálnoky család is felajánlott, így a székelyek nem szolgáltatták ki valamennyit. Kézdivásárhelyen elrejtették mind a négy darab háromfontos és két darab hatfontos ágyút, míg a többi hármat elszállították, és Aldobolynál összetörték.

1848. december közepén Józef Bem vezérőrnagy vezetésével megindult a magyar erők ellentámadása, melynek következtében rövidesen felszabadult Észak-Erdély. Bem 1849. január 12-én bevonult a császári csapatok által kiürített Marosvásárhelyre. Ennek következtében Háromszék felmondta az árapataki szerződést és az ágyúöntési munkálatokat január 22-én folytatták. A legnagyobb problémát azonban a nyersanyaghiány jelentette, ezért Gál Sándor ezredes, a székelyföldi hadosztály parancsnoka tárgyalásokat folytatott Zakariás Antallal, a bodvaji kohó bérlőjével és a csíkszentdomokosi rézbánya tulajdonosával, valamint Bodor Ferenc bányaművezetővel. Ennek eredményeképpen január 26-án már 89 mázsa 64 font réz érkezett Balánbányáról Kézdivásárhelyre, és így január 22. és február 22. között Kézdivásárhelyen hat darab hatfontos löveg készült el. A napi két ágyú elkészítése a helyi üzem rendkívüli teljesítményét mutatja, amely azonban a nyersanyag- és pénzhiány miatt többnyire kihasználatlan maradt.

Gábor Áron ettől az időszaktól kezdve vitathatatlanul az erdélyi magyar hadiipar vezető személyisége lett. 1849 februárjában Gál Sándor ezredes fontos szerepet szánt neki a végül meg nem valósult csíkszéki ágyúöntésben is. Amikor azután Udvarhelyszéken a lövétei vashámorban is felmerült az ágyúöntés lehetősége, annak megvizsgálásával Csány László teljhatalmú országos biztos szintén Gábor Áront bízta meg. Sőt az ő neve merült fel akkor is, amikor a Kolozsváron létrehozandó ágyúöntő gyár került szóba. Ezért Csány többször is sürgette a kézdivásárhelyi katonai parancsnokságot, hogy Gábor Áront indítsák el Kolozsvárra. A levelekre végül Németh László kormánybiztos válaszolt március 23-án, kifejtve, hogy az orosz betörésről szóló - egyébként alaptalan - hírek miatt nem tudja Gábor Áron útnak indítani, mivel feltétlenül szüksége volt a közreműködésére. Hősünk ugyanis titkos küldetésben vett részt: álnéven Moldvába utazott, hogy kifürkéssze az oroszok várható hadmozdulatait és hadi felszereltségét.

Gábor Áron április 26-án végül mégis Kolozsváron volt, innen keltezte ugyanis azt a levelét, amelyet Csányhoz írt a helybéli ágyúgyár létrehozásának feltételeiről. Legelőször felhatalmazást kért arra, hogy az üzembe, akit szükségesnek tart felvehesse. Mivel a városban kevés mesterember volt, elsősorban a besorozott szakemberek munkájára kívánt támaszkodni. A költségei fedezésére előzetesen ezer forintot igényelt a teljhatalmú országos biztostól. A nagy reményekkel és kormányzati támogatással induló gyár terve azonban füstbe ment. Gábor Áron tárgyalásai a kolozsvári mesteremberekkel ugyanis nem vezettek eredményre. A legnagyobb ellentét a munkabér mértékében volt, az utóbbi ugyanis Kolozsváron lényegesen nagyobb volt, mint a Székelyföldön. Csány végül elfogadta Gábor Áron érveit, a kolozsvári ágyúöntés tervét elvetette, a felajánlott anyagokat Kézdivásárhelyre szállították.

Az ágyúöntés tökéletesítése érdekében Gábor Áron azt is kezdeményezte Csánynál, hogy Nagyváradra utazhasson, tanulmányozva az ottani gyártási technológiát. Az engedély érdekében még Debrecenbe, Kossuth Lajos kormányzóhoz is elutazott. Látogatása folyamán a tárgyalások során Kossuth Lajos elfogadta Csány javaslatát, hogy fejlesszék a kézdivásárhelyi üzemeket. A célra hatvanezer forintot biztosított, melyből tízezret azonnal kiutaltak. A kormányzónak egyetlen kérése volt a tüzér őrnagyhoz: készítsenek számára két hatfontos löveget, amelyet fúrással öntsenek, hogy az ágyú így még tökéletesebb legyen. Ebben az időszakban született meg Gábor Áron őrnagyi kinevezésének megerősítése és ekkor tanulmányozta a nagyváradi üzemben a hadiröppentyűk gyártását.

Gábor Áron erdélyi hazatérése után nagy intenzitással kezdte meg a hadiüzemek fejlesztését, az újabb lövegigények kielégítését, valamint a tüzérek kiképzését. Rövidesen azonban kiderült, hogy a pénzhiány miatt a kiutalt tízezer forintot más célra kell felhasználni (például tüzérek kiképzése) így a hadiüzemek fejlesztése végül elmaradt. 1849. június 5-én, immáron a székely tüzérség parancsnokaként arról tájékoztatta Csány utódját, Szent-Iványi Károlyt, hogy Czetz tábornok rendelete következtében megkezdte Kézdivásárhelyen egy hatfontos ágyúüteg készítését, amelyet Nagyszebenben tüzértartalékként kívántak felhasználni. A hat lövegből négyet már útnak indított. Emellett szintén Czetz rendeletére ekkor már megkezdték két 10 fontos tarack készítését a gyulafehérvári ostromsereg részére. Az utóbbit, illetve a hatfontos ütegből elmaradt két ágyút is rövidesen indítani akarták a rendeltetési helyeikre. Ezzel párhuzamosan Gábor Áron 40 mázsa vörösrezet rendelt meg Zakariás Antaltól a csíkszentdomokosi rézbányából. Végül 1849. június 10-én elkészültek az első „székely" hadiröppentyűk, amelyek három- és hatfontosak voltak. Az utóbbiak csapatpróbájára 1849. június 10-én került sor Kézdivásárhely határában. A kézdivásárhelyi üzemben Turóczi Mózes adatai szerint a szabadságharc alatt összesen 64 ágyút öntöttek.

1849 júniusában megindult az orosz támadás Erdély ellen: 19-20-án csapatok törtek be a Tömösi-szoroson Erdélybe és szétverték a brassói hadosztályt, majd június 23-án Kökös és Prázsmár között megverték a székelyföldi hadosztályt, és két napra rá elfoglalták Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt. Az ottani hadiüzemeket feldúlták. Néhány nappal később, július 2-án az Uzon és Kökös között vívott harcokban életét vesztette az erdélyi magyar hadiipar legnagyobb alakja, Gábor Áron tüzér őrnagy. Halálával a háromszéki ágyúgyártás története véget ért.

Gábor Áron kultuszát Székelyföld lakossága a halála óta gondosan ápolja. Már 1861-ben emlékművet akartak  emelni halálának feltételezett helyszínén, Uzon és Kökös között. Erre végül 1892-ben került sor. A 20. század elején róla nevezték el a Kökösi hidat.

Anyám, te jó lélek, találkozom-e még véled? Holnapután messzi földre, hosszú útra kélek...

 

Borítókép: Gábor Áron szobra Kézdivásárhelyen

Hozzászólások

Bocz Gábor

2020. 07. 04., szo - 06:02

Olvastam valahol ,hogy G.Á. valamilyen tűzoltó fecskendőt is készített és vetett be Bereckben . Mit lehet erről tudni ?

Új hozzászólás