Élet és Stílus

Nem hagyhatom szó nélkül azokat a gyalázkodó és hazug mondatait, amelyeket elpufogtatott a szebb napokat és jobb magyarokat is látott magyar Parlament falai között. Mintha Sztálin vagy Hitler egyik leszármazottja beszélt volna a Dumában vagy a Reichstag falai között… mi több: a maga, felmenőinek és férjének „dicső munkásága” után olyannak tűnt maga is és a beszéde is, mintha a Führer valamelyik leszármazottja bizonygatná a munkatáborok kapujában, hogy a munkatáborok jók, és hasznosak lesznek a jövőben is...

„Ami számomra most következik, az egy sok munkával kiharcolt nagyszerű lehetőség, amellyel élni szeretnék, s amellyel büszkévé szeretném tenni szeretett népemet/népeimet, és gyönyörű hazámat; emellett pedig meg szeretnék adni minden olyat a fiaimnak, amit egy édesapa a gyermekeinek megadhat...”

Az apró, gyermekökölnyi, teljesen vak és teljesen korcs kutyakölyköt apám egyik tanítványa hozta, a valahol találta, mint mondta, megmérgezték az anyját. Összeszaladtak a szomszédok is, a felnőttek tanácstalanul méregették a gyámoltalan kis jószágot. Egybehangzó vélemény alakult ki: mivel önállóan még nem képes táplálkozni, a kiskutya menthetetlen...

Születésed sokadik évfordulójának napján hajtok előtted fejet, mert úgy hiszem, hogy nemzetedtől bőséggel kijárna a tisztelet neked! Látod vitéz Nagy Pál, az Osztrák-Magyar Monarchia tábornoka, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka, a „budaörsi győző”, a Vitézi Rend főkapitány helyettese, mégis egyedül jöttem szerény kíséretemmel, hogy alázatosan nálad jelentkezzem…

 

A közösségi oldalak telis-tele vannak ezeknek a portréival, brüsszeli öklendezéseikkel, hazai őrjöngéseikkel, a tüntetésekkel és az azokon elhangzott badarságokkal. A televíziós beszélgetős műsorokban röhögcsélnek rajtuk, primitív textusban kibeszélik és szidják az ellenzéket-ellenséget, trágár mondatok hangzanak el… Egy, és ugyanaz a stílus uralkodott el a jobb és a baloldalon. Ez pedig nem jelent jót...

Már régóta rebesgették, hogy a lánynak valami fiúja van a városban, de amikor rákérdeztek, mindig tagadta. Az mindenképpen gyanús volt, hogy tanulásra hivatkozva, sokszor hét végén sem jött haza az egyetemről, sőt a Sánta Pista, aki gyakran járt arra áruért, egyszer látta is ölelkezni valami fiatalemberrel, ami aggodalommal töltötte el a szülőket. Különösen a papát, mert mindig is nagyon féltette a lányát, már a gimnáziumban is kinyílt a bicska a zsebében, ha egy fiú körülötte legyeskedett...

A nevezett lapnak a cikke Piváni Jenőnek 1915. évi augusztus havában Budapesten keltezett levelére hivatkozik, amelyben azt írja, hogy Károlyi sem hadikölcsönkötvényekre, sem hadijótékonysági célokra nem akarja a pénzt fordítani. Az összegről sem akar nyilatkozni, csupán annyit jelent ki, hogy a pénzt az ő neve alatt helyezte el. Az amerikai magyarok annak idején Magyarország függetlenségének kivívására adták pénzüket és mivel a függetlenségi párt közben kettészakadt, Károlyinak ebből az okból sem volt joga a pénz felett rendelkezni. Az amerikai intézeteknél gróf Károlyi Mihály Konta Sándor amerikai állampolgár bemondása szerint 1914. augusztus havában Károlyi Mihály nevére 38,099 dollár 77 centet helyeztek el...

Gyermek-és ifjúkoromat Kárpátalján éltem meg, a hatalmas és rettenthetetlen Szovjetunió kötelékében. Sajátságos egy világ volt ez, melyet a mai fiatalok már egyáltalán nem értenek, sőt, azok az idősebbek sem, akik kimaradtak belőle. Ám az biztos, hogy mint minden elnyomó rendszer, ez is számtalan túlélési fortélyra tanította meg polgárait...

A nyolcvanas évek második felében rovatvezetőként dolgoztam Ungváron a megyei lapnál. Egyszer aztán jött az ukáz, hogy az egyik kollégámmal két hétre Kijevbe kell utaznunk, továbbképzésre. A képzés, melyre egész Ukrajnából érkeztek rovatvezetők, főszerkesztők, illetve alacsonyabb rangú pártmunkások, várakozásainkkal ellentétben, nagyon tanulságos volt...

Gyermekkoromban mindig sütött a nap, vagy ha nem is sütött, az emlékeimben így él. Nagyra törő álmaim voltak, de a felhőkarcolók helyett csak a magasföldszintig jutottam. A liftből kiszálló idős szomszéd bácsi behúzza maga mögött az ajtót és a szemembe néz: -Még hiszel?- kérdezi bánatos félmosollyal az arcán...