Élet és Stílus

Vannak, akik egyenesen a magyarok helyét keresik ebben a háborúban, megtagadva ezzel elesett eleink százezreit, akik előttünk járva értelmetlen háborúkban adták életüket, feláldozva magukat más népek oltárán. Mégis tudjuk: “Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)

Horthy Miklós kormányzót és családját - az 1944. október 15-i sikertelen „kiugrási kísérlet” után - a németek védőőrizetbe vették és a bajor Weilheim város melletti Hirschberg kastélyba szállították, ahol fegyveres őrök felügyelete mellett tartották őket fogságban. A 7. amerikai hadsereg közeledtére az őrség elmenekült, de szabadság helyett - 1945. május 2-án - Horthy Miklós német fogságból amerikai védőőrizetbe került, ahonnan a tanúként való meghallgatása után 1945. december 17-én térhetett csak vissza Weilheim-be, a családjához...

Nem hagyhatom szó nélkül azokat a gyalázkodó és hazug mondatait, amelyeket elpufogtatott a szebb napokat és jobb magyarokat is látott magyar Parlament falai között. Mintha Sztálin vagy Hitler egyik leszármazottja beszélt volna a Dumában vagy a Reichstag falai között… mi több: a maga, felmenőinek és férjének „dicső munkásága” után olyannak tűnt maga is és a beszéde is, mintha a Führer valamelyik leszármazottja bizonygatná a munkatáborok kapujában, hogy a munkatáborok jók, és hasznosak lesznek a jövőben is...

Schwarz Dávid korán árvaságra jutott, nem volt lehetősége tanulni, csak az elemi iskolát végezte el. Szülei halála után, mint kereskedőtanonc állt munkába. Később erdészetnél dolgozott, talán e munkája révén ismerkedett meg a gazdag zágrábi fakereskedő lányával, Kaufmann Melániával...

Mi lesz veled, Margit? Mikulás a nyomodban, elfeslett a csizmád sorka. El es menék hamarjában csizmámmal  Miklóshoz, a jószívű, aranylelkű suszterhoz. Adj' isten jó napot, nézze sze kend, elkopott a csizmám sorka, újat kéne tenni rája.  - Tennék es én asszonykám, firolgatja, toldja- foldja, forgatgatja csizmámat nyájaskodva Miklóska. Olyan sorkot rakok rea, még a király es megsokallja. Asszonyom,  siessen a tímárhoz, adjon talpbőrt  a csizmához...

Mint varázsütésre, egyszerre töltötte be a harangzúgás az egész alföldi tájat, át a városokon, s képzeletemben magam is honvédő katona lettem, szívemben erős indulat pezsgett, az egykori kormányzó úr sokadik névnapján… Hosszú idő telt el és az én utam messzire vezetett. Az idők sokasága alatt mindent megtettem, hogy betartsam ígéretemet. Hazaszeretetet adtam át a gyermekeknek és nemzeti érzéseket a felnőtteknek s az ösvény mindig Horthy Miklós tiszteletéhez vezetett. Az évek múltak és én meg akartam köszönni a bácsinak a gyermekkori tanítást...

Én jó öreg régi, Mikulásom ablakom párkányán a magosszárú kis csizma, rea es süte a holdvilág sugára. Indulj el hát a régi utadról, s emlékezz jaz neköm adott szovadról. Remélni merem megkaptad a hezzád postázott levelem. A borítéké’t  bocsánatot kérnék,  takarítás közbe akada  kezembe még jaz ántivilágból való...

A keresőprogram századmásodpercek alatt milliónyi találatot tár elém, a csekkemet pillanatok alatt elutalom, és a megírás idejének töredéke alatt megérkezik a levelem egy másik kontinensre. Ha nem értek vagy nem tudok valamit, nem kell keresgélnem a könyvespolcról levett lexikonban, hanem beírom a gépbe, és az eredmény máris ott van előttem...

Politikai, vallási, nemi hovatartozásról szóló vitákba nem fogok belefolyni és ha valaki nagyon erőlteti, legfeljebb nem figyelek rá. Ja, a rasszizmusról meg annyit, hogy semmi bajom az eszkimókkal, a baszkokkal. De másokkal sincs. Nem hiszek abban, hogy az egyes népcsoportokhoz tartozók ilyenek, vagy épp olyanok, csak azért, mert épp oda születtek, ahova...

Este, reggel lázát mérnéd, vigyáznád a szívverésed. Lelked zárján szelepjeit zsilipeknek kinyítanád, hadd folyjon szembe az árral, a világnak, világodnak sodrásával, ezeregy és száz bajával... Mi lenne, ha vérbő, a duzzadó hajnalnak harmatjában meg is mosakodna, földre szálló napsugárka sugarával meg is törölközne, a csicsergő kis madárka énekének szépségével meg is fésülködne, szépen nyíló vadvirágból magad szőtte, magad fonta köntöskébe fel is öltözködne...