Művészet
Csak ámultam, bámultam fiatal tehetségeink előadásainak zeneművészetében. Sebestyén Lázár Regina zongoranyítánya: miközben hallgattam a zenét, az volt a benyomásom, mintha a természetben lejátszódó jelenségek sokszínűségét hangszerén a zongorán csalta volna elő, a reggeli harmat hűs fényében tündöklő természeten egy óvatlan pillanatban átseper a vihar romboló ereje, és a vihar elülte utáni újra az áhított békés, nyugalma a természetnek...
Az állami ünnep a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mert összeköti a magyarság múltját a jelennel és közvetíti a jövőt- ennek alkalmából pénteken, Kásler Miklós kitüntetéseket adott át: "Önök napjaink példaképei (...) az én lehetőségem az, hogy a magyar kormány nevében megköszönjem önöknek életük munkáját, a nemzet nevében pedig kifejezzem elismerésemet" - K. M.
A rimaszombati születésű Zuzana Mikulcová énekes, dalszerző idén januárban megjelent Dievča című albumán „elrejtett” egy dalt. Azoknak, akik felfedezték igazi meglepetésben lehetett részük. A Kis kece lányom című népdal egy igazán különleges feldolgozását készítette el, melyhez most egy élő 360 fokos videót is megjelentetett...
Beválogatta a Magyar Filmakadémia Egyesület által delegált előzsűri az öt, a dokumentumfilm kategóriában Magyar Mozgókép Díjra jelölt alkotás közé azt a filmet, melynek a hirado.hu munkatársa az egyik rendezője. A Népirtás Pozsonyligetfalun című, Géczy Dávid és munkatársunk, Udvardy Zoltán által rendezett oknyomozó dokumentumfilm a második világháború után Pozsony mellett végrehajtott, magyar és német lakosokkal szemben elkövetett genocídium hátterét tárja fel.
Ma délután közel egyórás tanácskozás után hozták meg döntésüket a nemzet színészei: Törőcsik Mari helyére Lehoczky Zsuzsát, a Budapesti Operettszínház művészét választották meg – adta hírül a Nemzeti Színház. Szegeden, 1936. július 18-án született Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja...
Régi adósságát törleszti a magyar filmgyártás a Krisztus inge munkacímmel készülő játékfilmmel, amelynek forgatása április közepén el is kezdődött – tájékoztat a Nemzeti Filmintézet sajtóközleménye. A film Eperjes Károly rendezésében készül és az 50-es évek azon vészterhes időszakát idézi fel, amikor a kommunista diktatúra erőszakszervezete, az ÁVH brutális támadást indított a hazai szerzetesrendek és egyházi közösségek ellen...
Az akadémikus kutatás szerint egyértelmű a mellkeresztek bizánci kultúrkörhöz való tartozása, ám a megnyugtató feldolgozásuk még nem történt meg. Az elterjedésük módját, gyártóhelyeik meghatározását és az egyes darabok keltezését illetően nincs végleges álláspont. A honfoglalók jelhasználatával, eredetével és a kultúrájuk minősítésével kapcsolatos nézeteltérésekkel is összefügg a tárgytípus vitatottsága...
Filmes és zsidó lapok egyszerre hördültek fel a hír hallatán, hogy miután Mel Gibsont bejelentette, filmet készít a Rothschildokról. A család kezében lévő világmédia máris hadat üzent és a film forgatásának leállítását és Mel Gibson megbüntetését követe Megemlítik, hogy Mel Gibson részegen egy rendőri intézkedés közben a zsidókat okolta a világban zajló háborúkért. Emlékeztetnek 2004-es filmjére, A Passióra, ami miatt több amerikai zsidó szervezet antiszemitizmussal vádolta Mel Gibsont...
A 2020. évi tavaszi karantén után a táncpedagógusok ismét a digitális oktatásra kényszerültek áttérni. A néptáncos szakemberek több olyan jó gyakorlatot dolgoztak ki, amelyek egyedi szemlélettel, sok tanítási tapasztalattal illeszkedtek a kialakult helyzetbe. Bízunk benne, hogy másoknak is sikerült olyan újszerű megoldásokat kigondolni, amelyek nemcsak most hasznosíthatóak, hanem hosszabb távon is segítséget nyújthatnak a táncos-mozgásos tudás elmélyítésére...
Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) által tervezett Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye – írja a KÖZTI közleménye...