A Hungary First hírportál hivatásának érzi, hogy a magyar nemzet történelmét és napi politikáját ismertté tegye, kultúráját és a határon túl élő magyar nemzetrészek megmaradását szolgálja. Mindezeknek olyan szegmenseit ismertetjük az olvasókkal, amelyekkel a napi hivatalos politika és média nem foglalkozik, ám ezek nélkül nem lehet teljes a megmaradásért folytatott mindennapi küzdelem, a nemzeti függetlenség megmaradásáért való erőfeszítés. Hiszen a mai nemzetközi politika és a liberális irányzat minden erejét és fegyverét beveti a velük ellenkező ideológia, azaz a keresztény kultúra ellen.
Mint az már bebizonyosodott, ez az irányvonal, amelyet kiváló írók, történetkutatók és újságírók által megvalósítunk, igen sikeres és olvasottságunk napról napra emelkedő tendenciát mutat (Google Analytics). Azonban önerőből az oldalt nem tudjuk fenntartani. Így támogatásért kell folyamodnunk azokhoz a közös szellemiséget vallókhoz, akik a fentiekkel egyetértenek és hazánk, nemzetünk túlélését elsődleges célnak tartják, s módjukban van támogatni azokat a nemzeti vállalkozásokat, amelyek voltaképpen missziós munkát vállalnak a mai nehéz helyzetben.
Oldalunk 2017 végén indult. Lapunkat márciusban már közel fél millió egyéni olvasó érte el, ez a szám az év végére már havi 1 millióra rúgott... (Google Analytics alapján).
Oldalunkon lehetőség van hírdetéseket elhelyezni. Az A oldalon 3 helyen tudunk reklám helyet felajánlani, fent, lent, és jobb szélen, ezek egyike az oldal 15% -át képezik. A csatolt ábra illusztrálja. A reklám helyeket piros keretekkel jelöltük és számoztuk, így remélhetőleg egyszerűbben nyomon követhető lesz.

Igyekszünk rugalmasan kezelni az ügyfeleink kívánságait, ha bármilyen további kérdése van kérem ne habozzon, írjon nekünk!

A B oldalon szintén három helyen van lehetőség egy reklám elhelyezésére, fent, lent és jobb szélen, ami végül az egész 25%-át teszi ki.