Válasz a Magyar Hang cikkére

MEGSZÓLÍTÁSOM OKÁN

-Válasz a Magyar Hang cikkére 

Mottó:

Horthy Miklóst Nürnbergben (háborús bűnösök nemzetközi perén) tanúként hallgatták meg és nem vádolták meg.

Tisztelt Weisz György Úr!

Rögtön az írásom elején szeretném Önt kijavítani, kiegészíteni a nevem és a tőlem idézett mondattöredékek kapcsán!

Zetényi-Csukás a családi nevem, nem Zétényi-Csukás. Ugyanakkor a tőlem vett idézeteimet: „a kormányzó munkásságának megítélésében törekedni kell a megegyezésre, hogy az objektív igazság legyőzze a túlzásokat”, ill „nincs abban semmi rossz, ha egy közösség az általa tisztelt személynek szobrot állít”, továbbá „ki kell beszélni az elmúlt időt, fel kell dolgozni, meg kell értenünk, majd tovább kell lépnünk” Ön véleményezte, így én is megteszem ezt viszontválaszként:

Magyarországon 1944. március 19 -ig (német megszállás) nem volt holokauszt. Hogy elfogultsággal se legyünk vádolhatóak, ezért egy magyarországi cionista vezetőt, az USA elnökét, egy náci vezetőt és egy zsidó túlélőt szólaltatunk meg képzeletbeli riportunkban:

„Magyarország rendkívül nehéz körülmények között úgyszólván heroikus ellenállást tanúsít leghatalmasabb szomszédjával szemben és az általa követelt zsidóellenes intézkedéseknek mindig csak vonakodva és jelentősen csökkentett mértékben tett eleget. Ezzel a lépésenkénti teljesítéssel sikerült az országnak a mai napig háromnegyed millió zsidó polgárának életét megmentenie.”  (Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnökének 1944. február 25-én írott jelentése a Jewis Agency végrehajtó bizottságának-részlet).

„Zsidók százezreit, akik, eddig bár üldözéseket voltak kénytelenek elszenvedni, de legalább életüket biztonságban tudhatták, most, hogy Hitler csapatai megszállták Magyarországot, kiirtás fenyegeti.” (Roosevelt, az USA elnöke, 1944. március 24-én elhangzott sajtóbeszédéből).

„Azt a tényt ugyanis, hogy a náci megszállásig a közel milliós nagyságrendű magyar zsidóság az ide menekültek sokaságával együtt nem forgott közvetlen életveszélyben, akkor is mindenki tudta, és rajtuk kívül, azóta sem tagadta senki. A felelősséggel való kritikus és önkritikus szembenézés ellenére is ki vonhatná kétségbe, hogy a fő felelősség a német nemzetiszocializmusra hárul…” (Ránki György, Auschwitzot túlélt zsidó származású történész).

"...A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók teljes gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak. Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt a sok ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját. A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették.” (The Jews in the Soviet Satellites, 1953., Syracuse University Press, 379-385. o.).

Kell még több az érvekből?

Legyen!

Legyen a legilletékesebbtől, Adolf Eichmanntól:

„Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentse a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam; azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom – de néhány héttel később Lakatos Géza kitiltott engem Magyarországról." (Adolf Eichmann náci vezető vallomása 1961-es jeruzsálemi perében)

Javaslom, hogy a németekkel együttműködő Zsidó Tanácsok tagjainak, avagy annak vezetőjének, Stern Samu zsidó rabbinak és Kahan-Frankl Samu szerepét vizsgáljuk meg inkább, akik valóban együttműködtek a nácikkal és a Horthyt követő magyar kormányerővel!

A Zsidó Tanács tagjait és a cionista vezetőket súlyos felelősség terheli az Auschwitz-jegyzőkönyv elhallgatása miatt. Úgy tűnik, a dokumentum talán már április végén, de május folyamán már bizonyosan eljutott Magyarországra. A zsidó vezetők azonban érthetetlen módon hetekig nem tettek semmit, csak a fordítással vesztegették a drága időt. A kormány tagjainak, Horthynak, az egyházi vezetőknek és a diplomatáknak csupán június közepén kezdték el osztogatni az Auschwitz-jegyzőkönyvet, amely csak június végén jutott el külföldre. Addigra azonban a vidéki zsidók nagy részét deportálták. A nemzetközi tiltakozás és Horthy így már csak a budapestieket menthette meg.

Őszinte részvéttel vagyok Schiffmann Izidor, az Ön anyai nagyapja felé, de engedje meg elmondanom az én anyai nagypapám történetét is: Szűts János - a Magyar Királyi „Zrínyi Miklós” 7. Honvéd Gyalogezred őrvezetőjeként - Tormássy - Szávits Sándor ezredes úr parancsnoksága alatt - a kecskeméti vasútállomásról, 1942. július 16-án indult az orosz frontra, ahonnan soha többé nem tért vissza. Elesett a Donnál, raját vezetve - aknára lépve. 

Nekünk is vannak fájdalmaink. Minden háború rossz, egyetlen áldozat is sok.

S végezetül:

Az erőszakos német megszállás után indultak el a deportálások, ha nem marad a helyén Horthy, akkor egyetlenegy zsidó polgár sem marad életben. Nem véletlen, hogy az egykori kormányzóra való megemlékezéseken mindig ott láthatjuk a hálájukat kifejező díszes koszorút. 

Akiknek mindez furcsa vagy hihetetlen, kérem, hogy jöjjön el egy rendezvényünkre, ahol a balomon egy magyar érzelmű zsidóval, jobbomon egy kiváló, roma hazafival tisztelgünk vitéz nagybányai Horthy Miklós tettei és szelleme előtt.

Tisztelettel:

Zetényi-Csukás Ferenc