Az 1526-tól 1686-ig tartó 160 éves török uralom idején többször cserélt gazdát a veszprémi vár. A török sereg 460 esztendővel ezelőtt, 1552. június 2-án vette birtokba első alkalommal.
1566 június végén a Palotát felmentő királyi csapatok vezére a tanácskozás után úgy döntöttek, hogy Veszprém vára alá vonulnak és megkísérlik annak visszafoglalását…
Az előhadakkal maga a királyi hadak fővezére gróf Eckhardt Salm generális sietett Veszprém alá. A török őrség – amely a palotai ostromban Arszlán pasa rendelésére részt vett, most tetemesen megfogyatkozott – a várba zárkózott. Azonban a veszprémi vár falai sem voltak a legjobb állapotban – vélhetően az 1552-es török ostrom nyomait viselték magukon, amikor Khádim Ali budai pasa vívta és vette meg e várat hiszen a keresztény tüzérség hamar jókora rést tört a falakon. Állítólag Salm generális e szókkal örvendezett:
„Ej, az Úristen is akarja, hogy Veszprém a kezünkbe kerüljön!”
Nemsokára a Palota alól előrenyomuló királyi fősereg is megérkezett és körbe vette a várat.
1566. június 30-án reggel több irányból is rohamra indultak a királyi csapatok a vár ellen. Háromszoros „Jézus” kiáltással fohászkodtak, s vagy 5-ezernyi német a falakon tört rést, míg Gyulaffy László vezette másik csoport a főkapu ellen indultak. Amikor a magyar gyalogság betörte a kaput és beáradtak a várba a védekező törökök kétségbeesett helyzetbe kerültek, hiszen a rések felől a németek, míg hátukba a magyarok kerültek. Páni félelem lett úrrá rajtuk, s menekültek volna, de nem volt, hova. Istvánffy szerint ekkor a beözönlő dühös németek irgalmatlanul és szánalom nélkül vágták-ölték őket, úgy hogy a törökök a magyarokhoz menekültek s nekik könyörögtek kegyelemért, nekik akarták megadni magukat. Ez úgy tűnt nyomban konfliktus szült az ostromló keresztények között, mert a krónikás szerint a németek és magyarok összeverekedtek, s nem kevesen egymás fegyvereitől vesztek el.
Az ostrom hevében támadt tűz felrobbantotta a védők felhalmozott lőporát, így a régi várban óriási kár és romlás keletkezett. A harc hevességére és kegyetlenségére jellemző, hogy mindössze három török tiszt esett fogságba, s elesett vagy 200 török védő. A keresztények vesztesége is hasonló volt. Nádasdy Kristóf július 2-án írta haza Sárvárra, jól summázva a megvívott Veszprém siralmas állapotát:
„Az Úristen csodálatosképen Beszprémet minden emberi reménység ellen kezünkbe adá! Az török körülünk lézeng; az vár tűz miatt igen megromlott… Valakit benne hagynak, igen éberen kell benne aludnia!"
Kanizsai Orsolya tudatta is az örömhírt Batthyány Ferenccel, aki vígassággal válaszol neki: „Dicsértessék az Úristen, ki az többit is megadja [mármint várat], csakhogy bízzunk és higyjünk az ő istenségében.”
Salm ezután Tatát, Vitányt és Gesztest is visszafoglalta, jelentősen kibővítve így a győri főkapitányság területét.
Új hozzászólás