Történelem

A Nemzeti Hadsereget, amely 1919 júniusában alakult meg Szeged városában - onnan augusztus 9-én a Dunántúlra, majd a fővárosba indult -, hogy a vörös terrort leküzdve, a törvényes rendet és a közbiztonságot helyreállítsa a szétzilált honban. Azt az önkéntesen szerveződött, magyar hazafiakból álló katonai keretet, amely nélkül ma talán nem is lenne Magyarország...

 

A Délvidéken és Erdélyben óriási birtokokkal rendelkező főúr kiváló hadvezér volt, aki több nagy győzelme mellett sajnos legalább két súlyos vereséget is elszenvedett (Várna, Rigómező), mind a kettő döntő hatással volt a Balkán történetére, Magyarországéra pedig legnagyobb győzelme, a nándorfehérvári diadal, amelyet követte a gyilkos pestis járvány (több tízezer holttest, nyári kánikula) amely elvitte Hunyadit és Kapisztrán Jánost is...

„A magyarok utánuk mentek. Nem a járt utakon, hanem a hegyi ösvényeken. Nem volt közülük olyan, kinek valamely ősét nem ölte volna tatár. A hegyi erdők közül bújtak elő. Nem volt hadikürt, némán öltek. Egyetlen szót sem szóltak a küzdelem alatt. Nem kegyelmeztek senkinek, akit értek. Két generáció fájdalmát adták vissza a mongolnak…”

 

Az esztergomi vár a Dunakanyar egyik uralkodó pontjára, egy 156 méter magas meredek, sziklás hegyre épült, amihez nyugat felől az érseki- vagy Víziváros kapcsolódott. Utóbbitól szintén nyugatra terült el a királyi város, amely nem érintkezett közvetlenül Esztergom többi részével. A vártól délre magasodik az a Szent Tamás-hegy, ahonnan 1543-ban az ostromlók az egész várudvart tűz alatt tarthatták. Buda eleste után Esztergom stratégiai fontossága felértékelődött, hiszen mind az új vilajetközpont védelmének, mind Bécs ostromának bázisául szolgált...

955 nyarán a portyázó magyar csapatok Augsburg alatt gyűltek össze, és augusztus elején, miután lerohanni nem tudták, megkezdték a város ostromát. A nyíltszíni hadviseléshez szokott magyarok részéről szokatlannak mondható lépés és a gyenge védelem ellenére a város kitartott. Az augsburgi csata Az ostrom hírére Ottó megindította seregét, mely nyolc ún. légióból állt, melyek egyenként legalább ezer fős erőt képviseltek; a legnagyobb és legerősebb seregtestet maga Ottó vezette. A felmentés hírére a magyarok felhagytak az ostrommal, egyik osztaguk éjjel átkelt a Lech folyón, hogy hátulról támadhassa az ellenséget. A csatára augusztus 10-én került sor. A fent említett magyar egység sikeresen lerohanta az utolsó légiót, a málhát őrző cseheket, és az előtte álló két egység hadrendjét is megingatta...

A törökök 1526 nyarán nagy sereggel vonultak Magyarország ellen. A szultán szinte ellenállás nélkül vonult be magyar területre. A sereg nagyobb részét Pargali Ibrahim vezetésével Pétervárad ellen küldték. A többi török egység (15-20 ezer fő) Újlak ellen vonult. A Duna felől a török sajkák is körbevették az erősséget és a szárazföldi ütegekkel együtt folyamatosan ágyúzták a várat...

1523 augusztusának elején Ferhád boszniai pasa és Báli nándorfehérvári bég mintegy 12.000 főnyi serege a Szerémségre tört, pusztított, majd Rednek várának bevételére indult. A magyar és rác határvédő katonáknak, Tomori Pál távollétében, Bárdy István volt a kapitánya. Rednek alatt csaptak le a törökökre augusztus 6-án. A harc másnapig tartott három helyszínen, Rednek, Szávaszentdemeter és Nagyolaszi mellett...

„Budán székelt az említett király, akit a magyarok Lászlónak neveztek [ti. Vencel], de a bárók egyetlen várat, egyetlen hatalmat vagy tisztséget, egyetlen királyi jogot sem adtak vissza neki, éppúgy, mint a gyermek Károlynak sem: de az ország egyik része Károlyt, a másik Lászlót nevezte királynak, de csak név szerint, nem pedig valósággal, vagy a királyi fölség és hatalom ereje szerint.”

A 35 fölöttiek minden bizonnyal emlékeznek még ( a fiatalabbaknak meg okulás) a Jugoszlávia szétesését követő háborúkra, amely során előbb a szlovének nyerték el a függetlenségüket néhány napos harc után, majd a horvátok következtek. Igaz ők több éves, véres, elkeseredett háborút vívtak érte. A háború két fő szakaszból állt, az első, amikor is a döntően szerbekből álló jugoszláv hadsereg a szerb szeparatistákat támogatva Horvátország majd egyharmadát elfoglalta. A hősies védekezés (Magyarország géppisztolyokkal, lőszerrel segítette a horvátokat- "kalasnyikov-ügy) ellenére elesett Vukovár, Eszéket, Dubrovnikot, Splitet, Károlyvárost viszont sikerült megvédeni. Aztán jött a kiegyenlítődés csendesebb időszaka, majd a heves horvát ellentámadás, az Ante Gotovina egykori francia idegenlégiósból lett horvát tábornok által vezetett  Vihar, amikor is az időközben megerősödött, felfegyverzett, harci tapasztalatot szerzett horvátok tönkreverték az úgynevezett krajinai szerbeket...

A hirtelen birodalommá váló oszmán-török állam hazánkat fenyegető veszélye Zsigmond király uralkodása (1387–1437) idején tudatosult a Magyar Királyság vezetésében. Az 1396-os nikápolyi vereségig, melyben a magyarok mellett nemzetközi erők is részt vettek, még hihetőnek tűnt a török kiverése a Balkánról, később azonban a magyar állam tartós védekezésre készült fel a törökkel szemben, végvárrendszer és ütközőállamok kiépítésével, valamint rövid hatótávolságú hadjáratokkal...