Kultúra

Sarlós Boldogasszony ünnepén a római katolikus egyház arról az eseményről emlékezik meg, amikor Szűz Mária (méhében Jézussal) meglátogatta rokonát, az ugyancsak gyermeket (Keresztelő Jánost) váró Erzsébetet. Az ünnep liturgikus neve ezért: „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél” vagy latinul: Visitatio Beatae Mariae Virginis. A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. vatikáni zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át. Azonban néhány országban – így Magyarországon is – napjainkban is július 2-án ünneplik...

Talán nincs is budai katolikus polgár a Vízivárosban, aki ne ismerné a nevet: Fidél atya. Igaz, nem csak a Víziváros nagyszerű polgára volt Szent Ferenc kapucinus rendjének e kiemelkedő tagja, de neve szinte az egész országban ismert Nagyváradtól Karcagon át, Máriabesnyőn keresztül a Fő utcai katolikus közösségig…

Ezen a napon napközben semmilyen szertartás nincs, a "nagyszombati liturgia" kifejezés téves. A katolikus időszámításban (ősi zsidó hagyományokra alapozva) szombat este a sötétedés után már vasárnap van, ezért a szombat esti misét vasárnap vigíliájának nevezik. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés...

És a könyv hasznos. Saját tapasztalatból beszélek, mindenféle iskolákat, tanfolyamokat végeztem el különösebb tanulás nélkül, hála annak, hogy kis srác koromtól kezdve folyton könyv volt a kezemben. (Amikor nem fociztam, fára másztam, vagy egyéb célszerű dolgokkal nem ütöttem agyon az időt a grundon.) Jó, tudom az olvasás veszedelmes is. Mert mindenféléket megtanul a dolgozó és ha egyszer "rászokott erre a drogra", nem egykönnyen mond le róla...

A görög ortodoxokkal szinte egyidőben az ukrán ortodox egyház egyik forrása is boldogan közölte ezt a hírt. Azonban sem egyik, sem másik nem említette valamiért, hogy Attal, hasonlóan a görög Kasselakis-hoz, nyíltan homoszexuális életmódot folytat. . Ez szándékos elhallgatás. Mert a görög ortodoxoknak nyilvánvalóan el kell érniük az ortodox világban a homoszexuálisokkal kapcsolatos céljukat, ugyanazt, amit a Vatikánnak sikerült elérnie a katolikus világban...

A XX. században készült film Semmelweis életéről fekete - fehérben, megrázó és tragikus életutat mutatott be, egészen Döblingig. Egy érzékeny, lelkiismeretes orvos zseni küzdelmei hogy felfedezését elfogadtassa, egészen az őrületig. Ebben a filmben azonban csak életének egy részlete volt bemutatva, hollywoodi sikertörténettel a végén. Happy end helyett, azonban ez egy tragikus élet, amiből itt semmi nem látszott. Helyette az osztrák- magyar ellentétre volt kihegyezve, holott ez minden újításnak a küzdelme, amióta világ a világ. Bár, történelmileg van valóságalapja, hiszen ekkoriban zajlik a szabadságharc...

Ennek az ellenségeskedő, sátáni gyalázatnak azonban, bármilyen áron is, és bármilyen eszközökkel, de véget kell vetnünk! Most! Mindegy ebben a keresztényellenes belháborúban, hogy valaki katolikus vagy protestáns. Mindannyian Krisztus Egyházának tagjai vagyunk. Nem vonhatjuk ki magunkat még protestánsként sem, a Mária-szobor megrongálását illetően azzal, hogy ez nem a mi ügyünk, hiszen várhatóan igazolódik hamarosan a régi, latin mondás: „Hodie mihi, cras tibi.” Arra buzdítok hát mindenkit, hogy ne legyen közönyös, sem fanyalgó!

Ifjonti éveimben, mikor dúlt a – fúj, piszkos, átkos – szocialistának mondott rendszer, dugig volt a templom. Szerintem sokan olyanok is elmentek az éjféli misére, akik máskor, egész évben messze elkerülték a templomokat. Aztán, ahogy múlt az idő és állítólag megváltozott a rendszer, azaz szabad lett a csók és szabad a tánc, valahogy megfogyatkoztak az éjféli misén megjelenő hívők és nem hívők...

Hogy, hogy volt- hogy nem volt, de tata és mama akikről a történetem szól negyvenhat évet töltöttek el egymás mellett. Az addig tartó út egyáltalán nem volt sima. Végigdöcögték. Megmaradtak egymásnak jóban- rosszban, egészségben- betegségben, nélkülözésben- bőségben. Hogy mi tartotta egybe őket? Még önmaguk előtt is megmagyarázhatatlan titok maradt. A sok civódás- perpatvar kovácsolta volna acéllá életük fonalát. Ki tudja?

Mostanában gyakran felmerül bennem a kérdés, miközben éjszakánként ezernyi gondolat suhan át az agyamon, hogy minek azokat megírni… és kinek? Hiszen, az emberek zöme alig olvas el öt sornál többet, és csak a hangzatos jelmondatokra kíváncsi, amelyek akár gyermekkoromban, egy másik rendszerben is íródhattak volna. Ha el is olvassák, nem biztos, hogy meg akarják érteni, miről szól valójában egy-egy cikk. A legrosszabb azonban az, hogy ma már nem lehet őszintén, szabadon írni...