Ugye emlékszel? Ugye, Te is emlékszel az első szerelemre?
AZ IDŐUTAZÓ
A szegedi korzón siettem, amikor a nyári szombat késő délutánján találkoztam vele.
Egyszerre csak szembe jött velem. Szembe jött velem a kamaszkori, lázas szerelem.
- Feri?- nézett rám kérdően és összecsapta a kezét a meglepetéstől. Huszonéve nem láttuk egymást - még Kecskeméten utoljára - most meg a napfény városában találkozunk.
Ahogyan a tündöklő szemeit néztem, a kezét, ahogyan kisimítja szőke haját a homlokából, úgy idéződött fel bennem a suta szerelmünk, a titkaink és mindaz, ami a lángoló ifjúságunk volt.
- Tudod, hogy szerelmes voltam beléd, amikor szakítottunk azon a buta félreértésen? - szaladt ki a számon, miközben ő szégyenlősen lesütötte a fejét.
- Alig változtál! - próbáltam megtörni a csendet.
- Te sem, egyből megismertelek a tömegben! - válaszolta és mélyen a szemembe nézett.
Egyetlen pillanatra megállott, vagyis évtizedekre visszaszaladt az idő.
Sokáig nem, mert egy szöszi, kék szemű kisfiú szaladt a szoknyájához:
- Anya! Siessünk, Apa már vár bennünket a Dómnál!- kiáltotta, de lehalkult, ahogyan engem észrevett.
- A fiam!- szólt az egykori szerelem, ahogyan hozzábújt a sugárzó szépségű gyermek. A fiúcska alaposan felmért, mielőtt megszólított:
- Te ki vagy, bácsi?
Hirtelenjében nem jutott eszembe más:
- Én, az Anyukád múltjából vagyok itt egy rövid ideig, hogy visszamenjek a saját időmbe.
- Uh bácsi, akkor te időutazó vagy! - kerekedett el a legényke szeme.
- Az időutazóknak is van kisfia? - kérdezte olyan természetességgel, mintha mindennapos lenne az életében egy „tér és időugró bácsi”.
-Igen van, bár tíz évvel idősebb lehet náladnál, de éppen úgy szereti a jégkrémet, ahogyan te! - válaszoltam neki, miközben egy mozgó jégkrém árusnak kifizettem két édes csemegét.
Az anyukájára nézett és látva, hogy ő elfogadja azt, ő is a finomságért nyúlt.
- Bácsi! A te kisfiad is nagyon vár téged haza, amikor az időben hosszan elutazol?
Egészen elképesztő volt, ahogyan az ifjú véglegesen elhelyezett engem az időutazók szűk táborában, de már nem menekülhettem ki a saját magam által ostobán kitalált helyzetből:
- Tudod, akit szeretnek, azt hazavárják, akárhol is járjon a térben és az időben! Az én fiam is hazavár.
A volt szerelem rám emelte a szemét és elmosolyodott, s én vissza rá. Úgy alakult az életünk, mint egy párhuzamos világ, mint egy húsz évnél is hosszabb időutazás.
Szelíden megcsókoltam a kezét, a kicsinek pedig férfiasan megszorítottam a tenyerét.
Csendesen, szavak nélkül búcsúztunk. Ahogyan elléptem, még hallottam a fiú kérdését és az édesanyja válaszát:
- Anyuka, a bácsi tényleg egy igazi időutazó?
- Igen kisfiam! Az egyetlen időutazó, akit ismertem, az egyetlen férfi, akit édesapád előtt szerettem…
Zetényi-Csukás Ferenc
Új hozzászólás