TÓTH MARGIT
HÁZTÁJÉKI TEENDŐK - „Hej szénája, szénája, szénakaszálója”
Juhokat apám soha nem tartott. Legalábbis erre nem emlékszem. Fogalmam sem volt, miért? Gyermekként a játékon járt az eszem. Most utólag visszagondolva, lehet a kost miatt. Az a kicsi kost kellett Virágnak, a tehénnek. Ő látta el a családot tejjel.
Sok éven át a temető első felét, ahol legkövérebb volt a fű apám kivette árendába. Ott volt helyben, csak át kelle lépni a kerítésen. Már akkorára nőtt a sirok között a fű, ki se látszottam belőle, elvesztem benne. A fű a forró napsütéstől majdnem megérött a lábán. Apám vette a kaszát. Szép sorjában dűlt a rend. Ahogy vágott a kasza hallani lehetett a fűszálak zizegését. Ahogy az én jó anyám meg rázta a rendet, a sarjak sűrűjiben valóságos lakodalmat csapott a bogárnépség. Dáridójuktól zengett a világ, a temetőoldal, s hát még én nagy kicsikén. A takarás az nyűg vót nekem. Az én jó anyám nem es engedte vóna, hogy kénlódjak a villával- hadd el lelkem leánkám, kicsike vagy még te ehhez- kényeztetett. Nem szerettem sem a rendet forgatni, sem gereblyélni. Nehezen fogtam fel, mi az, hogy mereklye, mi az, hogy boglya. De tudtam hány verébfészek van a várfal réseiben, hol nyílik a szarkaláb, harangvirág vagy a fecskevirág, és hol repkednek a legszebb tarka lepkék.
Osztán, hogy hamarébb teljék az üdő ideképzeltem a havasi legelőt, virágos vadmezőt, ahol "boglyában a széna/nincsen több dolgunk ma"... - dúdolásztam, örvendeztem magamban. Még, hogy el es énekeljem? Pedig hej, be hangosan elfúttam vóna: Hej szénája szénája szénakaszálója/Szénát kaszál egy fiú aranyos ruhában/ A kaszáját pengeti, a kalapját lengeti/ Úgy hívja a párját, úgy hívja a párját!”...
Na, azt má' nem! Épp az kellett vóna, hogy apám meghallja. Hej pedig, hogy ciripeltem volna a tücskök hangján. Ott vótam a takaráson, mert muszáj vót. Cipeltem a korsó hideg vizet utánik, ha megszomjaztak kéznél legyen. Állingáltam, nézelődtem, bámultam a lábam előtt hirtelen felszökő sáskákat, szöcskét, tücsköt, mindenféle dáridozó bogarat. Ha ülü keringett a magosban azt elhessegtettem, nehogy az udvarról felkapjon vajegy csürkét.
A szénacsinálással ügyekezni kellett, mielőtt elesősödött volna az üdő jó szárazon a helyin legyen. – így apám- Majd béhordta a csűr odvába. Annyi szénacska lett, hogy Virág bőségesen kitelelt belőle, de lehet már a juhoknak nem jutott vóna. Gyermekésszel így gondoltam.
A borítókép illusztráció, forrása az internet.
Új hozzászólás