Hunokról és utódaikról

„Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain.” (Széchenyi István)

HUNOKRÓL ÉS UTÓDAIKRÓL

A hunok első említései Claudius Ptolemaiosznál és Dionysius Periegetesnél találhatók, ahol unnoknak nevezik őket. Yu Jafarov azerbajdzsáni történész listát adott azokról a törzsekről, amelyeket a források hunoknak neveztek: akatsirok, altziagirok, alpildzurok, angizgirok, bardorok, bittugurok, burgugundok, kutrigurok, ogurok, onogurok, saragurok, tungurok, ultindzurok, utigurok.

Caesareai Prokopiosz az utigurokról és kutrigurokról beszélt két testvérről, akik egy szarvast üldöztek, ami megnyitotta előttük az utat Maeotis felé.

Nekünk magyaroknak a fenti történet szinte azonnal Hunor és Magor legendáját idézi meg, amelyről a krónikáink is beszámolnak, mint pl, A 13. században élt Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” című művében:

"Ménróth Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Magoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek. 

S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.

Visszatérvén onnan atyjokhoz s búcsút vévén tőle, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé szállának lakozni. Meotis tartománya pedig Persia hazával határos s egy igen keskeny gázlón kivűl mindenfelől tenger övezi környűl; folyói teljességgel nincsenek, fűben, fában, madárban, halban és vadban bővölködik. Nehéz oda bé, s onnan kimenni. S a meotisi ingoványokba bémenvén, ott öt esztendeig mozdulatlanúl maradának. 

Hatodik évre tehát kimenvén véletlenűl, a pusztában Belár fiainak nejeire, kik férjeik nélkűl sátrakban tanyázának, s gyermekeikre bukkanának, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivének. Történt pedig, hogy azon gyermekek közt az alánok fejedelmének Dulának két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Mogor vevé nejűl. 

S ezen nőktől vették eredetöket minden húnok és magyarok. S miután azon ingoványok közt hosszasabban időztek, lőn, hogy igen erős nemzetté kezdtek növekedni és a tartomány őket béfogadni és táplálni nem bírta.” (Szabó Károly fordítása.) 

Ugyanakkor több más magyar krónika mellett, a szarmaták eredetlegendája szerint a szkíta ifjak szarvas üldözés közben a Meótisz-mocsarai között leltek amazonokat, kiket nőül véve utódaikból lett a szarmata nép. 

Folytatva a sort,a bolgárok és a mongolok elődnépeinél is felbukkan a „csodaszarvas-legenda", de még rajtuk kívül is több népnél megtaláljuk a történetet.

A fentiek olvasása után maga az Olvasó döntse el, hogy önnön származása a Magyar Tudományos Akadémia szerinti finnugor, vagy a krónikákban elmondottakhoz igazodik! 

Egyébként pedig a magyarság mára közös kultúra, közös nyelv és közös értékrend. Ugye milyen jó lenne, ha ez a három dolog minden magyarban meglenne?

Mert az lenne a rend!

S, ha a legnagyobb magyar idézetével kezdtem, fejezzem is be az írásomat az Ő gondolataival:

„Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, "valaha mik voltunk", de inkább átnézni, "idővel mik lehetünk s mik leendünk". 

Zetényi-Csukás Ferenc